Hotel Mariott, Budapest
Építész: Finta József
Ideje: 1969.
Én ezt az épületet, amióta ismerem a pesti Duna-part látképét, nem szeretem. A hetvenes évek budapesti képeslapfotói jutnak eszembe, akárhányszor meglátom. A Margit-híd, a rajta áthaladó Ikarus csuklós buszokkal, narancssárga Kamazokkal. A szállodák, a hajók a Dunán, a kopott, retusált dunakék Duna, az ég- ami szintén dunakék-, az ominózus kopottfehér épület, és a mögötte elterülő szürke belvárosi háztömbök. Nem szeretem ezeket a képeket, és nem szeretem azt sem, amikor végigsiklik a szemem a Duna-parton és megakad tekintetem ezeken az otromba nagy épületeken. A hetvenes évek sivár, igénytelen világát juttatják eszembe. Próbáltam elfogadni az épület értékeit, azt hogy rosszabb is lehetett volna, de nem ment. Igazából az álmom az, hogy kiradírozzák egyszer a látképből őket. Az épület születésének előzményei fontosak lennének, ha fontosnak tartanám őket, de nincs az az ok, ami miatt a pontosabb felderítés megérné a belé fektetett energiát.
Végtére is miért fontos? Miért fontos kontextusba helyezni egy olyan tárgyat, ami kilóg mindenhonnan, és dölyfösségében a legminimálisabb párbeszédet is elutasítja mindennel és mindenkivel. Ez a ház úgy úszott fel ide, mint egy szovjet rombolóhajó, amit azért horgonyoztak le pont ezen a helyen, hogy mindent kitakarjon és elnyomjon, ami emlékeztet arra, ami valaha Budapest volt. Cél a budapesti látkép lerombolása, de minimum a képére formálása. Az egyetlen ok, amiért az épület előzményeit érdemes tanulmányozni, hogy ne történjen meg mégegyszer ilyen merénylet egy elnyomott kultúra romjain. 1946-tól fogva- amikor először adták meg a programot- több pályázatot is kiírtak a területre, amik kompromisszum nélkül ilyen hatalmas épülettömböt eredményeztek. 1963-as pályázaton Finta József terve volt a befutó, ami eredetileg egy 18-20 szintes tornyot javasolt ide. Ezek a hajlamai máig nem változtak, és ma is fenyegetik Budapestet egy-két toronyház rémével. A tervek elkészítése során a torony elnyúlt és megadta az első izgalmas formanyelvet az utókornak: a vízszintes csíkokat. Később a vízszintes csíkozásnak akadtak hívei, egyrészt az építész saját maga, aki az újabb szállodaépületét szintén vízszintesen csíkozta be, de voltak olyanok is, akik szembe mentek ezzel az irányzattal, és a vizuális izgalmak fokozására a mondanivalójukat - mint fotókartonra író fehér krétás lázadók – a függőlegesben találták meg. A vízszintesek a Fórum(ma Intercontinental), a Lánchíd 19. hotel. A függőlegesek az Atrium Hyatt(ma Sofitel), és a Hotel Acquincum(újabban Ramada Plaza).
Ebből a formaorgiából is láthatjuk, nem egyszerű a Duna-partra szállodát tervezni. Feltéve, ha nem akarunk kilógni a sorból. Végtelenül leegyszerűsített gondolatmenet mellett, a geometriai formák alapjáig kell lemennünk. Ez tiszta fejet, stresszmentes gondolkodást, a világ és a város problémáitól elrugaszkodott szellemet igényel. Tényleg nem egyszerű.
